Spontán idézetek, olvasás közben kiemelt vagy éppen valahol rátalált idézetek. Nem mindig ismert, közhelyé vált idézetek olvashatóak majd. Kellemes olvasást.
Már egy jó ideje "kinőttem" ebből amit húsvétnak neveznek és amiből az emberiség az Ég világon semmit nem tanult. Vajon miért? Talán mert nem is akarták hogy okuljon. Elég a külsőség, a látszat, a fény, aztán másnap lehet továbbra is átgázolni egymáson.
Sokáig nem is mertem kifejezni azt mennyire értelmetlen és torz ez az ünnep is. Gyermekként még érdekes volt, mivel találkozhattunk olyan ismerősökkel akikkel csak ritkán, na persze meg egy kis zsebpénz ami most igazán jól is jönne. Azt cseperedve megemelkedve a hozzáférésem bizonyos szinthez, pl. alkohol, egy darabig érdekes volt. Könnyebb volt a hozzáférés a rokon és a szomszéd csajokhoz. Nesze neked húsvét. Sajnos ez a hozzáférési szint szellemileg nem emelkedett hiába volt egyre nagyobb és szélesebb kínálat a lazító levekből. Szerencsére 3 egymást követő húsvét utá jött egy kis szünet, katonaság és hirtelen elmúlt a vágy egy újabb kábulásra. Ennyi elég a történelemből. Még engem se érdekel.
Amit most látok, csak egy eszeveszett kajálás és alkoholizálás, ráadásul 99% egészségtelen. Persze kit érdekel, mégis amikor az állam már nem tudja fizetni az orvosi számlát akkor felháborodunk. Hoppá... Persze elmegyünk a templomba is, bálványokat csókolgatni és imádni, na meg divat bemutatni. Páran még fel is szegeztetik maguk...nem is merem leirni mit gondolok. Leginkább mégis a legfontosabb bárminél a nagy bevásárlás. Jó hetük lesz a húsvétot követő napokon a kukázóknak.
Azért valaminek mégis örülök, nem mintha szomorkodnék mert húsvét van, de az anyagi válság miatt valamivel kevesebb a gyermekállat áldozat. Drága, de még nem elégé. Szerencsétlen báránykák, szerintem senki nem mer a szemükbe nézni amikor feláldozzák őket... Tegyük fel hogy azt mondta a Mester: engedjétek hozzám a bárányokat - akkor is feláldoznánk őket...? Pedig azok is gyermekek.
Talán italkezem? Igen és akkor mi van. Engem már előbb elítéltek azért mert nem állok a rabszolga sorba. Megkockáztatva , hogy teljesen kitaszított leszek. Szerencsére még vannak akik nem állnak be a sorba, és még többen akik csak a látszat kedvéért állnak ott.
Szép álmokat tovább. Kellemes ítélkezést, vagy italozást...