Spontán idézetek, olvasás közben kiemelt vagy éppen valahol rátalált idézetek. Nem mindig ismert, közhelyé vált idézetek olvashatóak majd. Kellemes olvasást.
Üdv annak aki betér és elmeri olvasni elmélkedésem sötét megnyilvánulását. Vigasztal az a tény, hogy minden éjszaka után jön a nappal. Persze ez nem mindig érvényes szó szerint ezért is inkább jelképesen gondolom.
Sok helyen észrevettem, hogy már egyre inkább döglődnek a hatalmak. Még tartják maguk, vagy inkább csak a hülye büszkeség tartja még össze az egészen híggá vált dumákat, rendszereket, dogmákat. Félnek mert nem akarják elveszteni a hatalmukat a "nyáj" felett. A kísérleti nyáj felett, mert akkor miből lesz majd sok autó, TV, palota meg miegymás, napestig sorolhatnám.
Nem összeesküvés elmélet ez, hanem a valóság a víz felszíne alatt, ami feltörni kíván amint forrás pontra melegszik, márpedig folyamatosan melegszik és a felszíni csend és látszólagos nyugalom majd megszűnik létezni. A politikai rendszerurak anyagi síkon kísérleteznek velünk, vajon meddig vagyunk képesek hagyni, hogy kizsákmányoljanak, modern hivatalos jogos törvényes úton. A vallási egyházak, a nagyok, akik Isten nevében most is gyilkolnak, de őket nem érdekli, mert nem keresztelte meg senki aszt a szerencsétlen haldokló gyereket. Továbbá sötétben tartja az emberek elméjét, hogy csak a szenvedés útján lehet majd eljutni valahova amiről még nekik sincs fogalmuk. Jézus nevét merik a szájukra venni és vele védekezni. Reménnyel etetik a szerencsétlen lelki-szegényeket, tudatlanokat, hogy bevonulhassanak váraikba amit templomnak neveznek, majd a hátsó ajtón ki tudja merre tűnnek el ők és a persely.
Aztán jön egy gyermek, egy távoli kis országból, egy rejtet helységből aki más üzenetet hoz mint amit ők hirdetnek. Igaz, eddig is voltak már hírhízók, fényhozók, de ők csak Jézust ismerik el, pedig ő csak az egyik a sok közül. Csakhogy ez egy gyerek és ők odafent a nagy székben még azt is tudják, hogy igazat beszél, ördögnek titulálják, gonosznak és sátánnak. Gondjuk elég nagy, mert semmit nem tehetnek már ellene. Ahogy mondani szokás a kocka el van vetve, mint ahogy a mag is a gondolatokban, ki-ki a maga módján nevelheti, növelheti akár Isten és Jézus nevében, értékeiben.
Remélem itt megmaradnak gondolataim és ha nem akkor majd másol megjelenik újra és újra. Rendszerurak az időtök léjáróban: tik-tak, tik-tak...